Peptidek szerepe a bőrápolásban

Bőrgyógyászunk megállapításai alapján

7 perc olvasási idő

A fiatalos arcbőr építőkövei?

Gyakran látsz a krémek dobozán bonyolult kémiai neveket, amiket szinte kiejteni sem lehet?
Azok nagy eséllyel valamilyen peptidek.
A bonyolult leírás mögött, viszont nagyonis érthető működés és látványos eredmények rejtőznek.

Tegyük tisztába, miért is érdemes vadásznod rájuk!

Először is, mik azok a peptidek?
Képzeld el úgy a bőrödet, mint egy jól felépített, stabil alapokon álló házat.
A ház falait olyan fehérjék alkotják, mint például a kollagén. Azok tartják feszesen a háztetőt, vagyis a bőrfelszínt. A falon belül pedig van kötőanyag, tágla ás szigetelés is; ebben a rendszerben pedig a peptidek azok az apró aminosav-láncok, amikből a fehérjék felépülnek.

Bőrgyógyászati szempontból a peptidek legfontosabb célpontjuk a kollagén, ami leginkább felelős a bőr feszességéért és az egészséges szerkezetért. Ahogy öregszünk, a szervezetünk egyre kevesebbet termel ezekből az aminosavakból és a fehérjékből, ezért válnak egyre inkább láthatóvá az öregedés jelei. És pontosan itt jönnek a képbe a peptidek, ugyanis segítenek „újjáépíteni” és megerősíteni a ház falait, hogy továbbra is stabilan álljon.

Legnépszerűbb termékeink

Nem minden peptid egyforma!

A peptidek nem egyformák, és nem ugyanolyan hatással és ugyanolyan elven működnek. Attól függően, mit szeretnél elérni, három fő típust érdemes ismerned:

  1. Jelzőpeptidek üzeneteket küldenek a bőrsejteknek, például hogy itt az ideje felpörgetni a kollagéntermelést.
  2. A szervezetünkben vannak olyan enzimek, amik lebontják a kollagént. Az enzim-gátló peptidek egyszerűen „leállítják” ezeket a folyamatokat, így fixálják a meglévő feszességet.
  3. Neuropeptidek nem üzeneteket küldenek, hanem blokkolják azokat. Segítenek ellazítani az arcizmokat, aminek köszönhetően a mimikai ráncok és a szarkalábak kisimulnak. Tű nélkül is látványos az eredményük!

A peptideknek van két olyan előnye, ami miatt minden rutinnak tökéletes kiegészítői lehetnek.

Szuper stabilak

Nem kell attól félned, hogy megromlanak vagy elveszítik a hatásukat, nagyon sokáig hatékonyak maradnak.

Irritáció mentesek

Irritáció mentesek
Biztosan ismered azt az érzést, amikor egy hámlasztó sav vagy retinol tartalmú készítmény maró érzetű és kipirosítja az arcod? Na, a peptideknél nincs ilyen érzés.

Mire számíthatsz, ha elkezded használni?

Kifejezetten hatékonyak a szem alatti táskák, a sötét karikák és a szarkalábak ellen.
Olyan, mintha belülről adnál egy ingert a bőrödnek, hogy térjen vissza a régi formájához.
Ha szeretnél tenni az idő előtti öregedés ellen, de tartasz az irritációtól, a peptideknek ott a helyük a polcodon.

Legnépszerűbb
termékeink

Csatlakozz a 
VIP közösségünkhöz